Egyes élelmiszerek nem emésztődnek meg

Orvos válaszol rovat
Régóta tapasztalom, hogy bizonyos élelmiszerek (zöldborsó, kukorica, rizs, alma, stb.) rendszertelen időközönként emésztetlenül távoznak a szervezetemből.

Többször vizsgáltak, de semmit nem mondtak, hogy mitől van. A háziorvosom adott kétféle gyógyszert, amit rendesen szedek, ennek ellenére előfordul, hogy emésztetlen marad az elfogyasztott élelmiszer. Ami aggaszt, hogy már a színe is gyakran változik, hol feketekávé, hol homokszínű.

1995-ben epeműtétem volt, utána rendben volt a széklet színe egészen ez évig. Idén tavasszal kezdett változni. A háziorvosomnak, ha említem, mond valamit, de vizsgálatot nem kért. Aggaszt a dolog, mert nem csak a színe, hanem az állaga is gyakran változik. Előfordul, hogy egyik nap normál állagú a székletem, másnap pedig 4x megyek, és folyamatosan hígul, a végén már csak mustárszínű, bűzős nyák távozik.

Az étkezési szokásaim, életvitelem nem változott az elmúlt években. Elkeserít a probléma, mert bezár a lakásba. Félek elmenni otthonról, mert bármikor csikarhat egyet a hasam, és akkor futnom kell, feltéve, ha van hova.
2010. 11. 29. | 13:07

Első lépésként vezessen étkezési naplót. Ebben jegyezze fel azt is, hogy mikor van tünete. Legyen egy laborvizsgálat, és történjen hasi ultrahang. Fogyasszon el egy probiotikus kúrát. A hasi ultrahang eredményével és ezen leletekkel keressen fel gasztroenterológiai szakrendelést.

Orvosszakértő 2010. 12. 06. | 12:58
close