Címke: vastagbéltükrözés

Erős hasmenés, hasi görcsök

Tisztelt Doktor! 23 éves fiatal lány vagyok. Panaszaim egy hete fennállnak. Vasárnap reggel kezdődött, erős hasmenéssel. Elég sűrűn jártam a mosdóba és székelésem előtt erős hasi görcsöt éreztem. Miután „könnyítettem magamon” picit csitult a hasi görcs. A székletem kezdetben nagyon híg, nyákos, habos volt. Az első napomon izomfájdalmam is jelentkezett, de ez másnapra már elmúlt. Az első három napban napi több mint 20x jártam ki, így egy hét után már csak 6-7x. De az utóbbi napokban hiába nem jártam ki többször mégis véres volt a székletem. Nem alvadt vér, hanem pirosas a székletem tartalmazza hol nyákos formában, de volt mikor sok vér volt benne. A székletem állaga volt olyan is mintha „sár lenne”. Most egy hét után keményebb mivel normix gyógyszert írtak fel nekem, de még vért tartalmaz. Ma például keményebb volt reggel a székletem de nagyon piros darabok távoztak belőlem, olyan mintha paradicsomot ettem volna. (Előző este dinnyét ettem nem tudom ez mennyire befolyásolhatja). Tudni érdemes, hogy év elején volt egy vírusos fertőzésem amire szintén normix tablettát szedtem amitől végül elmúlt de hónapokon át puffadt voltam. Emiatt szedtem Lactiv-ot, ami nagyjából csökkentette a puffadást. Pár hónapig teljesen tünetmentes voltam, és most egy hete hirtelen kezdődött ez a hasmenés. Emellett két éve megállapították nálam a refluxot, arra controloc tablettát szedek 40mg-ot. Mióta fennáll ez a hasmenéses időszak észrevettem, hogy a gyomorszám rettentően fáj, főleg ha éhes kezdek lenni. Szinte éget és mar. Ha eszem mintha „turbó üzemmódba” váltanék át, görcsölök pár percig majd híg széklet követi ezt. Bármit megeszek megiszok ez így megy napokon keresztül. Voltam orvosnál, kórházban ambulancián de nem igazán foglalkoznak velem a panaszaimmal, nekem viszont kellemetlen. Sokat fogytam az elmúlt időben és nem tudok rendesen étkezni mert rögtön távozik belőlem. Gondoltam kérek gasztroenterológiára beutalót, de egyrészt félek attól, hogy ott sem csinálnának semmit másrészt nem tudom melyiket lenne érdemesebb megcsináltatni: egy gyomortükrözést vagy inkább colonoscopiát? Az orvosok kezdetben megint vírusfertőzésre gyanakodtak, de körülöttem senki nem kapott el tőlem semmit és mindig azt ettem amit a párom, neki viszont semmi baja, és úgy tudom egy vírus azért hamar átmegy az emberen. Kérem szíves tanácsukat, véleményüket-milyen betegségre gyanakodjak, vagy mit tehetnék még én?

Hasfájás, gyulladt divertikulum

Tisztelt Doktor Úr! Télen 1-2 hetente bal alhasi fájdalmam volt, de mindig hamar elmúlt, így a hidegebb időre gyanakodtam. Tavaszra a fájdalom állandósult, így elmentem nőgyógyászhoz. Ő mindent rendben talált, de a vérvétel kimutatta a gyulladást ( Vvt 56 és CRP 15,12). Háziorvostól kaptam Normixot, mert szerinte egy divertikulum gyulladhatott be (hasmenés, láz és egyéb tünet nem volt). A fájdalom nem szűnt, így gasztroenterológushoz is elmentem, aki az UH-on látott egy kissé redőzött szakaszt, de nem a petefészkemnél levő lenti résznél, ahol fáj, hanem feljebb. Mivel ő nem látott egyértelműen divertikulumot, 5 napos ciprofloxacint írt fel, amitől szintén nem történt változás. Most bizmutos kanalas gyógyszert szedek már egy hete, és rengeteg zöldséget eszek a rostok miatt, de ez sem változtat semmin. Hol erősebb, hol gyengébb a szúrás és 3 hete már véres a székletem is. Székelés legelején érzek egy erősebb fájdalmat, mintha megrepedne bent valami, aztán hirtelen el is múlik, de egy véres csík lesz végig a székletemen, ritkább esetben pedig csak a legvégén a hegyénél. Lehetséges, hogy a vastagbél gyulladása a végbélre is átterjedt? Esetleg egy hosszabb antibiotikumos kezelés segíthetne? Mindkét gyógyszeren az állt ugyanis, hogy huszon-egynéhány napig szedhető, így nem teljesen értem, hogy egy több hónapja tartó fájdalomra miért csak 5 napos kezelést írtak fel mindkétszer? Tükrözésre nem tudok menni, mert reggeli nélkül kb 1-2 óra után ájulok, nem bírnék ki másfél napi koplalást.

Folyamatos székelési inger 74 évesen

74 éves férjemnek kb. egy hete nagyon gyakori székelési ingere van, és időnként kicsit véres a WC-papír. Sokszor csak inger van, széklet nem jelentkezik. Aranyere egészen biztosan nincs, ezt kizárhatjuk. Viszont kicsit túlsúlyos. Mindenképpen elmegyünk a háziorvoshoz, de azért szeretném megkapni az Ön véleményét is.

close