Címke: kiszáradás

Hasmenés, „flakon mánia”

Kedves Doktornő! Kisfiam 2 és fél éves, tegnap kezdődött a hasmenése. Tegnap és mai napi 4 alkalommal volt széklete, a napi 1 helyett. Állaga nagyon nyálkás és a szaga is nagyon erősen ugyanolyan büdös. Popsiját rettenetesen kicsípte, pedig rögtön cseréltem mindig a pelenkát és alaposan bekentem. Popsija nagyon fáj, piros, duzzadt. Más tünete nincs, tehát nincs hőemelkedése, láza, nem hány. Ha kérdezem fáj a hasa azt mondja igen, de magától nem mondja, nem látni rajta. (Legutóbb mondta, hogy a keze is, oda is kér puszit). Ami még eszembe jutott, hogy most „flakon mániás”, rengeteget szagolgatja, rendezgeti a tusfürdőket, samponokat, nem tartom valószínűnek, de lehet abból kóstolt meg egy kicsit.

5 hónapos gyermek székrekedése

Kedves Doktornő ! Kislányom elmúlt 5 hónapos, kb. egy hónapja kóstolgatjuk már a pépes gyümölcsöket leveket, amiket nagyon szívesen fogyaszt. Kb. 2 hete kezdődött a székrekedés, először úgy, hogy egyben jött ki neki, de puha volt, majd rá egy hétre már teljesen bekeményedett, nem tudta kinyomni, úgy kellett neki besegíteni, majd glicerines kúppal könnyebben megindult. Másnap volt megint rendes pépes, azóta eltelt egy hét, és megint csak erőlködik, és nem tud kakilni. A glicerines kúp mennyire ártalmas? Milyen gyakran szabad adni? Megfaragtam kisebbre, úgy adtuk neki.

close